amerikai egyesült államok

2019. szeptember 13. 22:29 | Portfolio

Történelmi csúcsközelben ragadt Amerika, kilőtt a font

A megállapodás nélküli október végi Brexit esélye csökkent és közben Kína is hátrébb lépett egy kicsit az Egyesült Államokkal vívott kereskedelmi háborúban, ez a két tényező pedig jelentősen erősítette az angol fontot, illetve történelmi csúcsközelben tartotta a vezető amerikai részvényindexeket a hét utolsó kereskedési napján.

Elárulta a NATO volt parancsnoka, melyek most a világra leselkedő legnagyobb veszélyek

2019. szeptember 13. 10:01 | Huszák Dániel, Hongkong

Elárulta a NATO volt parancsnoka, melyek most a világra leselkedő legnagyobb veszélyek

Törékeny a nyugatcentrikus világrend, hiszen folyamatosan gyengül a nemzetközi intézményekbe vetett bizalom, miközben az Egyesült Államok, a világ legnagyobb gazdasága bezárkózik, valamint felerősödik a nacionalizmus és az xenofóbia. Egy ilyen környezetben a XXI. század legjelentősebb globális átalakulását hozhatja az Kína által vezetett Övezet és Út program, hiszen több milliárd embert emelhet ki a mélyszegénységből és környezetbaráttá teheti az ipart és a jövő nagyvárosait – mondta el Richard Shirreff, a NATO volt európai vezérkari főnökhelyettese (DSACEUR) Hongkongban, aki most stratégiai tanácsadócéget vezet. Egyúttal figyelmeztetett: az ambiciózus projekt csak akkor működhet, ha Kína figyelembe veszi a résztvevő országok sajátos érdekeit és eloszlatja a kételyeket afelől, hogy adósrabszolgaságon keresztül akarnak globális birodalmat építeni.

2019. szeptember 11. 16:58 | Portfolio

OPEC: További termelésvisszavágásra van szükség

Lassabb gazdasági növekedésre, és kevésbé növekvő olajkeresletre számít az OPEC friss elemzésében a 2020-as év vonatkozásában. Erőteljesebben növekedhet az OPEC-en kívüli kitermelés, mint a világ olajigénye, melynek az a következménye, hogy tovább csökkenhet az OPEC piaci részesedése. Annak érdekében, hogy 2020-ban egyensúlyba kerüljön az olajpiac és ne alakuljon ki kínálati többlet, a kartell további termelésvisszavágására lenne szükség.

Kereskedelmi háború: enyhítő lépéseket jelentett be Kína!

2019. szeptember 11. 08:55 | Portfolio, MTI

Kereskedelmi háború: enyhítő lépéseket jelentett be Kína!

Peking olyan "fontos intézkedéseket" tervez, amelyek révén csökkenthető a Washingtonnal folyó kereskedelmi és gazdasági konfliktusnak a kínai gazdaságra gyakorolt kedvezőtlen hatása - közölte a Global Times című kínai lap főszerkesztője szerdán. Nem sokkal később ki is derült, milyen intézkedésről van szó: Kína vállalja, hogy egy évre felfüggeszti egyes amerikai termékek importvámjának emelését.

2019. augusztus 29. 20:27 | MTI

Amerikai cseppfolyós gázt kap Ukrajna

Az amerikai cseppfolyós gáz továbbszállítására kötött szerződést Lengyelország az ERU Trade ukrán gázvállalattal - derül ki a PGNiG lengyel állami gázszállító csütörtöki közleményéből.

2019. augusztus 29. 13:04 | Portfolio

Blockchainre állt át az amerikai légierő

Partnerségre lépett az Egyesült Államok légiereje (USAF) a Constellationnel, egy blockchainalapú rendszerek fejlesztésével foglalkozó céggel. Az együttműködés célja a USAF big data kezelési rendszereinek automatizálása és az adatvédelem fejlesztése - írja a Coindesk.

2019. augusztus 28. 22:30 | Portfolio

Ma épp emelkedett Amerika, pedig a recesszió miatt aggódtak a kötvényesek

Bár az amerikai állampapír hozamgörbe még erősebb recessziós jeleket küldött ma, mint az elmúlt hetekben, a részvényindexek mégis emelkedni tudtak a szerdai kereskedésben. Ebben szerepe lehetett annak a meglátásnak, hogy az amerikai olajkereslet erős, azaz egyelőre még nem kopogtat a recesszió.

2019. augusztus 28. 09:45 | Portfolio

148 milliárdért venne rakétákat Amerikától Magyarország (2.)

Összesen 4,2 milliárd dollár értékű fegyvereladásra adott engedélyt az amerikai külügyminisztérium öt országnak. A "csomagban" megtalálható Magyarország is; mi 500 millió dollár (148,5 milliárd forint) értékben tervezünk 180 darab AIM-120C-7 légiharc-rakétát vásárolni az Egyesült Államoktól.

2019. augusztus 26. 11:42 | Portfolio

Trump szerint a kínaiak újra tárgyalni akarnak, javul a hangulat

Donald Trump amerikai elnök azt újságolta el a most zajló G7-csúcstalálkozón, hogy éjjel kétszer is felhívták az amerikai kereskedelmi tárgyalókat a kínaiak, hogy szeretnének újra asztalhoz ülni a vitás kérdésekről. Mivel a kínai külügyminisztérium felől is az a jelzés érkezett, hogy tényleg szeretnének tárgyalni és higgadt, racionális keretek között szeretnék tartani a vitákat, így a piacok elkezdtek bizakodni, hogy mégiscsak lesz valamiféle enyhülés a nagyon eldurvult kereskedelmi háborúban.

2019. augusztus 26. 08:47 | Portfolio

Nem hiszed el, mire dobna atombombát Trump!

Egészen meghökkentő sztorit közölt nemzetbiztonsági iratok tanúsága szerint az amerikai Axios hírportál, miszerint Donald Trump amerikai elnök többször is rákérdezett tanácsadóinál, hogy mi lenne, ha atombombát dobnának a hurrikán szemébe, hogy ezzel elkerülhessék a hurrikán partot érését. A tanácsadók jellemzően rémülettel és lefagyással fogadták az elnök vakmerő felvetését, de a jelek szerint a már az Eisenhower elnöki ciklusában is felmerült ötlet visszasüllyedt a fiók mélyére annak nyilvánvalóan kivitelezhetetlen és súlyosan környezetromboló hatásai miatt. Trump egyébként hétfőn a G7-ülés során Twitter-üzenetben nevetségesnek nevezte az ötletet és azt közölte, hamis az Axios értesülése.

2019. augusztus 23. 14:03 | Portfolio

Itt a válaszcsapás Kínától a kereskedelmi háborúban!

Összesen 5078 amerikai importtermék kapcsán 5-10%-ra emeli Kína a vám mértékét, amely lépések szeptember 1-től, illetve december 15-től lesznek hatályosak és összesen 75 milliárd dollárnyi amerikai importterméket érintenek - jelentette be a napokban már meglebegtetett lépés után a konkrét döntést a kínai kormány vám- és adóügyekért felelős bizottsága. A hírre azonnal megütötték a tőzsdéket és a forintot is.

2019. augusztus 20. 14:58 | MTI

Először zárhat közös közlemény nélkül a G7-ek csúcsa

A világ hét legfejlettebb országának szombaton kezdődő csúcsértekezlete először záródhat közös közlemény kiadása nélkül. Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke műtétje miatt biztosan nem vesz részt a megbeszélésen.

2019. augusztus 15. 11:17 | Portfolio

Megtorlással fenyegetnek a kínaiak az amerikai vámok miatt

A kínai pénzügyminisztérium ma délelőtti közleménye szerint sérti a két államfő közötti megállapodás szellemiségét az, hogy további 300 milliárd dollárnyi kínai importra vet ki az Egyesült Államok szeptember 1-től 10%-os importvámot és azzal fenyeget, hogy ezt meg kell torolnia ellenintézkedések formájában. A Reuters hírére a vezető európai és amerikai (határidős) részvényindexek újra esni kezdtek.

Részletes keresés